BLOG
2013.07.11 21:24

BLOG

Miért NE szeressük a country zenét? 


Vannak szép számmal, akik elutasítják a countryzenét. Igaz, általában nem is ismerik. Az Ő számukra próbálunk ebben a cikkben amolyan mankót biztosítani, segíteni abban, hogy komolyan vehető érveket kapjanak a countryzene ellen, anélkül, hogy foglalkozniuk kéne vele. Úgyis az instant, azonnal ható megoldások korát éljük.

A countrymusic.hu oldal gondozójaként saját barátaim között is találkozom a countryt eleve és elvből elutasítókkal.  Bizony sokan vannak, akik kategorikusan elzárkóznak a country-zenétől. Ez akár elfogadható is volna, amennyiben feltéve a kérdést: miért is gondolják így, volna valami hatásos válasz a tarsolyukban.

Sajnos a legtöbb esetben nincs ilyen, többnyire a sztereotip válaszok kerülnek elő.  Belátom, a tényleg jó válasz megtalálása nem egyszerű. Jómagam némiképp beleásva magam a témába, tudom, hogy gyakorlatilag nincs olyan fülekkel rendelkező, bármilyen zenei stílust favorizáló ismerősöm vagy barátom, akinek ne tudnék a kortárs country előadói és szerzeményei közül olyat ajánlani, ami bizony pont neki igenis tetszene…

De talán ezt most hagyjuk figyelmen kívül. Inkább szedjük össze, amolyan kisokos stílusban, milyen válaszok fordulnak elő a countryzenét elutasítók esetében:

  1. A countryzene a bunkó amerikaiak bunkó fehér zenéje. Ráadásul nem is az övék, hiszen az ír bevándorlók és a fekete blues-zenészek zenéjéből csalták össze. Ha ír zenét akarok hallgatni, hallgatok azt. Ha bluest, akkor meg azt.
  2. A countryzene ugye western. A cowboyok zenéje. Ugyan kit érdekel 2013-ban mindenféle sosemvolt pisztolyhős vagy épp valós, de rémesen műveletlen tehénpásztor muzsikája?
  3. A countryzene itthon rég lejárt lemez, valamikor a „Paff a bűvös sárkány” című nóta előtt játszották mindenféle - azóta igencsak nagypapa korú - zenészek. Ugyan már, jó hogy nem a charleston-ra akarsz rábeszélni…
  4. Countryt az játszik, aki semmilyen normális műfajban nem tudott előbbre jutni. Mindenki tudja, milyen primitívek a country nóták…
  5. Ugyan már, én semmilyen „könnyű” zenét nem hallgatok, Cseh Tamás volt az utolsó, akinek a dalai tetszettek. Mert azokban még volt mondanivaló
  6. Country? Miért, még van, aki olyat játszik?
  7. Countryzene? Itt Magyarországon? Magyar előadók? Ugyan már, egyet sem ismerek, nincs is ilyen.
  8. Country? Az, amit a lovas tanyán, abban a vurstliban játszanak hétvégenként?

Ezek a válaszok persze rögtön nyilvánvalóvá teszik, hogy az illető nem kifejezetten otthonos a kortárs country területén, igaz, ezzel nemigen lóg ki a tömegből.  No de most nem is erről van szó. Végül is ez nem egy népművelő cikk, ha nem akarják megismerni azt, amiről véleményt alkotnak, hát ne tegyék. A fontos inkább most az, hogy ezen emberek kezébe használható érveket adjunk a country utálata mellé, olyanokat, amelyekkel még egy, a zenét ismerő emberrel folytatott beszélgetés során is megállják a helyüket.

Nem könnyű ilyeneket találni, az igaz. De ne csüggedjünk. Ha utálni akarjuk a countryt, kemény fába vágjuk a fejszénk, nem rettenhetünk vissza mindenféle előugró problémáktól.

  • Probléma lehet, ha olyan zeneértővel akadunk össze, aki kedveli a jazzt, és olvasta mondjuk Miles Davis önéletrajzát. Ez esetben nehéz dolgunk lesz, hiszen Miles igen jó véleménnyel volt sok korabeli country előadóról. Játszott is néhánnyal. De talán ilyen vitapartnerrel nem futunk össze…

Van így is épp elég veszély:

  • Mondjuk, szidhatjuk az amerikai életmódot, kultúrát. (Bah, van ott egyáltalán ilyen?) De megeshet hogy belefutunk egy a társadalomtudományban, vagy a munkásmozgalmakban jártasabb emberbe, aki pontosan tudja, hogy a klasszikus country bizony egyfajta szembenállást jelentett (és néha még ma is jelent) az említett amerikai életformával, és bizony komoly társadalomkritikát fogalmazott meg.  Egyetlen szerencsénk, hogy ilyen sincs minden házibuliban. Így ezt még megúszhatjuk…
  • Azt utána olvasás nélkül is tudhatjuk, hogy a western-song dologgal ne hozakodjunk elő, a pisztolyhős cowboyok klasszikus kora és a country kialakulása között eltelt néhány évszázad…
  • Viszont érv lehet az a kezünkben, hogy ezek a mai country előadók nagyon sikeresek. Eladták magukat, ez egyértelmű. Persze előadónként 30-50 millió eladott album esetén azért óvatosan kell érvelnünk. Tudunk apellálni az irigységre, tehát ha olyan beszélgető társsal akadunk össze, aki imád utálni minden sikeres embert (fitnesz-menü forgalmazótól a bankelnökig, közbül minden elismertségét pénzre váltó művésszel) akkor akár még sikerünk is lehet. Persze azért azt mindenképp próbáljuk elkerülni, hogy szó essen bármelyik aktuális pop- vagy rock sztárról, mert akkor nehezen tudnánk kidomborítani a számunkra oly nagyon vágyott különbséget. Itt esetleg egy olyan kis lehetőségünk adódhat, hogy egy, ma már sikeres rock előadó korai, még nem befutott számait magasztaljuk, mondván, hogy azok még igazi nóták voltak… (szemben ugye ezzel a bazári countryval).
  • Ha ismerjük a „redneck” vagy a „hillbilly” fogalmakat, esetleg a jelentésüket is, akkor próbálkozhatunk ezzel, mint sommás ítéletre lehetőséget biztosító jelzőkkel. Gond akkor lehet, ha vitapartnerünk ismeri a „lakodalmas rock” fogalmát. Ez esetben megint csak nehezen védhető pozícióban találhatjuk magunk.

 

Talán érdemesebb volna a zenei oldalról próbálkozni mégis. Mondjuk azt kiemelni, mennyire primitív ütemekkel és egyszerű zenei eszközökkel operál a countryzene. (Van pár sommás nyilatkozat erről a neten, nézzünk utána.) Bár talán mégsem. Ha a társaságban csak egy zeneértő akad, könnyen sarokba szorulhatunk, sajnos a jelenkor pop és rock slágerei nem feltétlenül adnak elég támogatást egy ilyen jellegű szakmai érvelés levezetéséhez.

Nehéz, na.

Az a baj, hogy a kortárs country egyre inkább csak egy „címke”, az egy kiadói, hallgatói körhöz tartozó zenészek összefoglaló gyűjtőneve. Ezen belül sokan a rock felé indultak el, vagy épp populárisabb zenét csinálnak. Vagy épp lírait, esetleg politikait. Ez azért veszélyes, mert általában minden kategóriában az élre kerülnek valahogy. (Összeesküvés!) Tehát a helyzet jelenleg az, hogy mindenféle jöttment (értsd: sikeres, gazdag, díjnyertes slágereket író és ráadásul még kottát is olvasni tudó) country zenészek a mi régóta vagy épp frissen megkedvelt pop- és rock zenészeink trónjának a lábait fűrészelik.

 

Ez pedig tarthatatlan. És bár ez az írás nem érte el a célját, hiszen nem sikerült igazán jó érvet találni a countryzene ellen, de ne csüggedjünk! Ha elég sok countryt hallgatunk, figyelemmel kísérjük az új dolgokat, esetleg veszünk pár cd-t, netán egy-egy country zenészt ábrázoló pólót is felveszünk, elég közel kerülhetünk a megoldás megtalálásához.  


Honlap készítés