Country és gitár

Miután a countryzene a kialakuláskor az ír bevándorlók hagyományos zenéjét ötvözte a tradicionális amerikai blues elemeivel, az előadásához használt hangszerek is innen származnak. A bluesnál használt akusztikus gitárváltozatok (ide értve a banjo-t is), és az ír zenénél használt vonósok (főképp hegedűk) adták a zenei aláfestést.

Az idők folyamán ez persze módosult némiképp, egy mai kortárs country együttes hangszerei - az esetenként még használt hegedűt kivéve - már nem különböznek egy rockzenei banda hangszereitől. Persze a hangszerek folyamatosan fejlődnek, és vannak azért olyan gitárváltozatok, amelyek a countryzenészek körében népszerűbbek.


gibson

 

A mai countryzenei videoklipeket nézve általános, hogy a countryénekes nyakában ott lóg a - többnyire akusztikus - gitár. Még akkor is, ha ez látszólag csak kellék, és szinte hozzá sem ér előadás közben. Azonban ha megnézzük ezen előadók életrajzát, kevés kivétellel mindnyájan amolyan gitáros-énekes stílusban kezdték a karrierjüket, és valóban tudnak is játszani ezeken a hangszereken, néha igen magas színvonalon. A youtube-on elérhető videókkal kapcsolatban azért azt is érdemes megjegyezni, hogy bár sokszor igen különleges és látványos hangszerek tűnnek fel rajtuk, nem árt tisztában lenni azzal, hogy sok esetben ezek is csak kellékek. Ugyanezen zenészek a lemezfelvételeknél a stúdiókban bizony hagyományos, bár nyilván jó minőségű, márkás hangszereket használnak.

Ha magunk is zenélésre adjuk a fejünket, általában a gitár a legkézenfekvőbb hangszer. Ez érthető is, hiszen manapság már a countryzenének is ez a legmarkánsabb hangszere. Hogy hol és hogyan tanuljunk gitározni, milyen gitárt válasszunk, ezt az oldalon máshol még körbejárjuk.

Itt most egy rövid ismertetést adnánk magukról a countryzenénél használatos gitár típusokról:

 

Akusztikus gitárok:


A gitárok közül az akusztikus gitárok jelentek meg a legkorábban, hiszen a hagyományos értelemben vett akusztikus hangszer nem tartalmaz semmilyen elektronikát. Az akusztikus gitárok legfontosabb tulajdonsága, hogy a hangképzésben csak az üreges rezgőtest vesz részt. Mára az akusztikus gitárokat is több csoportba soroljuk: A legrégebbi hagyományokkal rendelkező akusztikus gitár nem más, mint a klasszikus gitár, melynek jellemzői a klasszikus, nyolcas alakú hangszertest, a kerek hanglyuk, és a modern akusztikus gitároknál szélesebb nyak.

brad

Az akusztikus gitárok felépítésüket tekintve lehetnek sík, vagy domború fedlaposak. A sík fedlappal rendelkező hangszerek a hagyományosak, így készülnek mind a klasszikus nylon húros, mind pedig a fémhúros folk gitárok. A domború fedlap később terjedt el, tervezésekor a hangerő növelése volt a cél.

Az akusztikus gitáron akár 21 bund is lehet, azonban egy hagyományos, a hegedű formájából kialakult 8-as formájú gitáron 15 bundnál többet nem nagyon lehet lefogni. Erre a problémára találták ki a cutaway formát, amikor a gitár teste a nyaknál már nem szimmetrikus, lehetővé téve a bundokhoz való hozzáférést.

countryguitar

A countryzenénél főképp a síkfedlapos, fémhúros gitárokat használjuk. Ezek lehetnek tisztán akusztikusak, vagy az egyre elterjedtebb elektro-akusztikusak, amelyek „kihangosítható” de lényegében akusztikus hangszerek.

A forma és a méretezés, a nyak hossza, a bundok száma, a felhasznált faanyag nagyon nagy változatosságot mutat, bizonyos gyártók bizonyos megoldásokra esküsznek, és persze az ár is befolyásolja a lehetőségeket. A legfontosabb szempont a választásnál a számunkra legkényelmesebben használható forma megtalálása volna, sajnos ez sokszor nem egyszerű, hiszen egy rövid próba az üzletben nem biztos, hogy hosszútávra is megfelelő tapasztalatokat biztosít. A hozzáértők azt ajánlják, hogy ha van mód, még az azonos gyártmányú és típusú gitárok közül is érdemes többet kipróbálni, mert gyakorlatilag minden gitárnak kicsit más hangja van. Gitárvásárlás előtt érdemes lehet tájékozódni a neten, megnézni néhány fórumot, körbeérdeklődni mások véleményéről, bár tekintve hogy a hang és a hangzás teljesen egyéni és szubjektív érzés és élmény, a legjobb ha minél több gitárt sikerül kipróbálnunk, és aztán az alapján döntünk.

 

Countryzenénél sokan használják a Dreadnough gitárformát, ahol a gitár dereka szélesebb, kevésbé nyolcas forma, Illetve a Jumbo, Super Jumbo gitárokat amelyek teste nagyobb mint a megszokott, így a hangjuk is erősebb és teltebb. Ezek a gitárok térdre fektetve nem mindig a legkényelmesebben használhatóak, de persze ez is egyénileg dől el.

A gitárformákról egy átfogó tanulmány olvasható itt:

http://www.musztydobay.hu/francois-westernek.pdf

 

Elektromos gitárok:

Ezek olyan gitártípusok, ahol a pengetett hang megszólaltatása egy elektromos eszköz, a hangszedő segítségével történik. Az elektromos gitár feltalálása, azaz már az 1950-es évek eleje óta szinte minden könnyűzenei együttes elengedhetetlen hangszere. Elterjedése nagyban hozzájárult a rock kultúra kialakulásához, így napjainkra az egyik legnépszerűbb hangszerré vált. Megjelenését követően indult el az a mozgalom, aminek köszönhetően a zenekritikusok egyre komolyabban vették a „könnyű” zenét és felfigyeltek rá, hogy a klasszikus zene korszaka után is létrehozhatóak maradandó értékű zeneművek. Mára az elektromos gitár betört szinte minden műfajba – átlépve a rock határain, megjelenik a popzenétől egész a dzsesszig szinte mindenütt.

Wikipédia link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Elektromos_git%C3%A1r

 

Az alábbiakban a countryzenében leginkább használatos elektromos gitártípusokat mutatjuk be. Fontos megjegyezni, hogy mindhárom említett gitártípus - bár kifejlesztésük egy-egy konkrét gyártóhoz köthető - manapság már nagyon sok gyártó választékában megtalálható, különböző árfekvésben és minőségben. Tehát a Telecaster, Les Paul, Stratocaster elnevezések mára már nem márkanevek, hanem inkább a gitár formájára és felépítésére utaló „kategória” elnevezések.

 

Telecaster

Az egyik első tömörtestű elektromos gitár prototípust Leo Fender építette meg tölgyfából még 1943-ban.  Az eredetileg Broadcaster néven készített prototípusban nagy lehetőségeket látott a cég, így megkezdődött a gyártás. A nevet 1951-ben Telecasterre változtatta a gyártó. A Telecaster komoly népszerűségre tett szert a country-, és blues zenészek körében.

További részletek: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fender_Telecaster

 

Les Paul

Ez a híressé vált gitár Les Paul (Lester William Polfuss) sikeres country majd jazz zenész által a Gibson gitárgyárral közösen kifejlesztett hangszere. Elkészítése Paul korábbi munkáin alakult. Miután elégedetlen volt az 1930-as évek közepén vásárolt akusztikus gitárjával, elkezdte építeni az első igazán komolyabb elektromos konstrukcióját, a The Log-ot. Ez nem volt több mint egy 10 x 10 cm-es nyers faanyag, gitárlábbal, nyakkal és a ráerősített hangszedőkkel. Ezt aztán a megjelenés kedvéért összekapcsolta egy  Epiphone üreges testű gitárral. Les Paul nevéhez nagyon sok, a gitárgyártásban a mai napig is használt szabadalom kötődik.

lespaul

További részletek: http://hu.wikipedia.org/wiki/Les_Paul

 

Stratocaster

A Stratocaster 1954-ben került piacra a Telecaster utóda, vagy inkább továbbgondolásaként. Tervezői Leo Fender és kollégája, Freddie Tavares voltak, de tanácsaival nagy segítséget jelentett a countryzenész Bill Carson is.  A hangszer páratlan karriert futott be. Napjainkig a világ vitathatatlanul legkeresettebb elektromos gitárja.

stratocaster

További részletek:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Fender_Stratocaster

 

Basszusgitárok:

A basszusgitár egyaránt lehet akusztikus és elektromos hangszedővel szerelt. Az akusztikus modellek külsőleg hasonlítanak a klasszikus akusztikus gitárra, míg az elektromos basszusgitárok az elektromos szólógitárra emlékeztetnek azzal a különbséggel, hogy hosszabb nyakkal, kevesebb és vastagabb húrokkal rendelkeznek. A basszusgitárok hangolása megegyezik a hagyományos gitárokéval, de egy oktávval mélyebb azoknál.  A basszusgitár az 1950-es években váltotta fel a nagybőgőt. A legtöbb műfajban a ritmusszekcióhoz tartozik, de a dzsessz és funk stílusokban szólózásra is használják. Meghatározó szerepe miatt az elektromos gitárokhoz hasonlóan mára már szinte az összes könnyűzenei műfaj elengedhetetlen szereplője.

jazzbass

Wikipédia link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Basszusgit%C3%A1r

 

Speciális gitárok:

Rezonátoros gitár

A rezonátoros gitár testformáját tekintve leginkább egy akusztikus gitárhoz hasonlít. Lényege, hogy a rezgőtestben fémből készült úgynevezett rezonátort alkalmaznak a hangszer hangerejének növelésére. Az ilyen gitárok megjelenése az 1920-as évekre tehető, amikor a gitárosoknak már nem volt elegendő az akusztikus gitárok rezgőteste által lehetővé tett hangerő, mivel az együttesben játszó többi hangszer elnyomta a gitárhangot.

rezonator

Link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Rezon%C3%A1toros_git%C3%A1r


Steel gitár 

A steel gitár kialakulása és fejlődése a 1800-as évek végén kezdődött, amikor a gitár hagyományos megszólaltatása mellett megjelent egy új játéktechnika. Nem az ujjakkal fogták le a hangokat a fogólapon, hanem egy - többnyire egy acél, vagy üveg - rúddal (bar) érintették meg a nyaktól megemelt húrokat. Ezáltal glissandoszerűen, a hangmagasságot folyamatosan változtatva lehetett játszani. A Hawaii szigetek jellemző, édeskés dallamhangszerévé vált. A speciális formájú és játékstílusú (leginkább a mi citeránkra emlékeztető) hangszer komoly fejlődésen ment keresztül, a blues és country zenének meghatározó összetevőjét alkotja.

steelguitar

Link: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pedal_steel_git%C3%A1r



Honlap készítés